Fülsértő némaság

Domanits András László - Fülsértő némaság

Letölteni Fülsértő némaság könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

A Fülsértő némaság az immár dantei korba érő költő második versválogatása, DAL az évtizedes csend alatt is termékenyen és lankadatlanul alkotott. Kóstolgassák hát bátran a legkülönfélébb ízeket Domanits András László szavaiban – melyek talán szóra bírják egyszer ezt a fülsértő némaságot. Tíz esztendőnyi fülbántó, szívszorító és elgondolkodtató némaság követte Domanits András László, DAL első verseskötetét (Vésett szavak, Accordia Kiadó, 2003). Részben ennek okai is fel-felbukkannak a Fülsértő némaságban, mely a negyedszázadosból immár dantei korba érő költő második versválogatása, aki az évtizedes csend alatt is termékenyen és lankadatlanul alkotott. Az újabb száz versből álló gyűjtemény címét persze nem saját elnyújtott (kényszer)szünete ihlette, sokkal inkább a világból, az emberekből áradó közöny, amely ellen – barátságunk 2004-es kezdete óta – folyamatosan harcol a szemem előtt, illetve gyakran velem vállvetve. A költő, ha el-elcsügged is, nem szűnik meg reflektálni erre a világra, a társadalomra; az emberek, például a hatalmasok, nők, barátok zajaira és némaságaira. Eközben a hagyományőrzés és a modernhez való alkalmazkodás határmezsgyéjén egyensúlyoz: merész tisztelettudással írja át a Miatyánkot, Shakespeare-t vagy éppen Adyt – egyszersmind SMS-re vár, a hitelkárosultak szószólójaként lép fel, esetleg egy informatikusnak segít szerelmet vallani. De ez utóbbit megteszi Ő maga is. Hiszen DAL – akinek humora fanyar, mint egy tíz évig állt óbor, szemrehányásai pedig olykor maróak, mint egy gyomorkeserű – még mindig nem felejtett el egy édes pezsgő lüktetésével szeretni. Kóstolgassák hát bátran a legkülönfélébb ízeket Domanits András László szavaiban – melyek talán szóra bírják egyszer ezt a fülsértő némaságot. Faragó Dániel

Fülsértő némaság


Olvasni online Fülsértő némaság könyv ingyen

Kiadó:
Nyelv:
MAGYAR
Kiadás éve:
2013
Árukód:
2433665 / 8107814
Formátum:
PDF
EPUB
MOBI

Leave a Reply