Magyar Forma

Dávid Sándor - Magyar Forma

Letölteni Magyar Forma könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

A könyv arról szól, miképpen lett Magyarországon az autósport királyának, a Forma-1-nek versenypályája és futama. Dávid Sándor ennek a történetnek egyik leghitelesebb tanúja. Már 1974-ben látott ilyen versenyt, amikor magyar autóversenyzőkkel együtt – egy úgynevezett ,,valuta nélküli turistaút” keretében – kiment az osztrák futamra, Zeltwegbe. Watson, Lauda, Reutemann, Regazzoni, Hulme, Fittipaldi – óriási nevek indultak abban az évben az újonnan elkészült Österreichringen. 1976-ban már ő közvetítette ugyaninnen – Knézy Jenővel – az első Magyarországra is sugárzott Forma-1-es futamot. És úgy adódott, hogy neki jutott az a szép feladat, hogy az esőzés miatt később kezdődött, s ezért az élő közvetítés idejéből kicsúszott verseny befejezése előtt öt körrel elköszönjön a nézőktől. Pallós Klári, a turnusvezető szólt a fülhallgatójába: ,,Lapajkám kedves, azonnal búcsúzzon el!…” mire ő elköszönt, a tévé pedig elkezdte a Fekete várost, az ország meg, mint később kiderült, fölrobbant! A magyar újságírás színe-java Balatonszéplakon, az újságíró üdülőben nézve a közvetítést, s amikor lekeverték az autóversenyt, az ország legjobb publicistái rohantak leszedni a keresztvizet a televízióról, amiért ezt a merényletet elkövette. Így derült ki, hogy mekkora tábora van az autósportnak, tehát érdemes közvetíteni. Ez a történet is szerepel a könyvben, amely hű krónikája annak, hogy milyen volt a döntéshozatal a politikában, a televíziónál a nyolcvanas évek Magyarországán. Mintha nem is változott volna olyan sok minden…

Magyar Forma


Olvasni online Magyar Forma könyv ingyen

Kiadó:
ISBN:
9786155271243
Nyelv:
MAGYAR
Kiadás éve:
2013
Árukód:
2433268 / 8100678
Formátum:
PDF
EPUB
MOBI

Leave a Reply