Pecatúra Kalendárium 2011.


Füstös Gábor  (Szerk.) - Pecatúra Kalendárium 2011.

Letölteni Pecatúra Kalendárium 2011. könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

“Akik ismernek minket, azoknak biztosan nem volt meglepetés, amikor a Pecatúra indulása után nem sokkal a stáb mindennel felszerelkezve és mindenre felkészülve egy novemberi napon megjelent a Tisza-tónál. Pontosabban mégse voltunk mindenre felkészülve, de ez csak később kezdett körvonalazódni.Már jócskán benne voltunk a vízeresztésben, nagyjából beállt a téli szint, nekünk itt ez a főszezon. Az egyeden ellenség ilyenkor az időjárás, mégpedig minden formában, hiszen az őszi esők által generált áradások a tiszai balinozást és süllőzést nyírják ki, a szél pedig a csukázást teszi több napra feleslegessé, hiszen a könnyen felkeveredő sekély víz napokig zavaros marad egy közepes szél után is, zavarosban pedig nem igazán optimális csukára pergetni – és ezzel nagyon finoman fogalmaztam. Mindezek miatt én évek óta azt az elvet követem, hogy amikor jók a körülmények, akkor kell horgászni, nem hetekre előre meghatározni egy őszi csukázás időpontját. Ez horgászatra működik is, de a filmezés, az valami egészen más. Először is ott a műsor sugárzási idő-pontja, amit szerződés szabályoz, előtte még kell idő a stúdiómunkákra, ráadásul mindenkinek van egyéb dolga is, vagyis a stáb négy tagjának is van időbeosztása, és ezt is egyeztetni kell. Mindezek miatt végül beszorultunk egy október végén előre kitalált, fix időpontba. Mit mondjak? A frász kerülgetett. Ha előző héten esik az eső…” – (Részlet a könyvből)

Pecatúra Kalendárium 2011.


Olvasni online Pecatúra Kalendárium 2011. könyv ingyen

Kiadó:
Oldalak száma:
152
Borító:
PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly:
270 gr
ISBN:
9772062126004
Nyelv:
MAGYAR
Kiadás éve:
2011
Árukód:
2217560 / 1073523
Illusztráció:
SZÍNES KÉPEKKEL

Leave a Reply